„Édesanyám irányított a cukrászszakma felé, mivel beteges srác voltam. 1955 szeptemberében kezdtem tanulmányaimat Schmida Pál jó hírű cukrászmester parányi műhelyében. Ott kezdődött el az a szerelem, ami a mai napig is tart.

Közel hatvan éve vagyok cukrász, ebből negyven évet töltöttem a „süteményes” cukrászatban. 1960-tól részt vettem jelentős hazai és nemzetközi szakmai versenyeken, ahol a munkáimat a zsűri minden alkalommal első díjjal és aranyéremmel jutalmazta.
Ám mint sokunknak, az én életemnek is volt olyan szakasza, amikor elfordult tőlem a szerencse. 1995-ben arra kényszerültem, hogy elhagyjam munkahelyemet, félbehagyjam, amit tizennégy éves koromtól szenvedélyesen szerettem. Ez akkor megrázó volt számomra. Nem tudtam, mit kezdjek magammal, hogy keveredjek ki ebből a szerencsétlen helyzetből. A jó Isten azonban erőt adott nekem, és a szakmám szeretete is segített. Cukrászati anyagokat vásároltam: marcipánt, porcukrot és tojást. Elkezdtem dolgozni csak úgy magamnak, semmilyen jövőképem, perspektívám nem volt. Csak sokféle tervem, amit már korábban szerettem volna megvalósítani, de addig a mindennapi teendők mellett nem jutott rá idő.

Olyan cukrászati alapanyagokat és módszereket kezdtem kikisérletezni, amelyek révén alkotásaim hosszú-hosszú évekig változatlan szépségükben gyönyörködtetik az érdeklődőt, így nem vész kárba a sok munka oly hamar. Ennek, amit itt elkezdtem, semmiféle szakirodalma nincs, mindent magam próbáltam ki, kísérleteztem színekkel, anyagokkal. Kiindulási alapnak ott volt a tragant, azaz a cukortészta, ami régóta használatos a szakmában. Igazából ezt fejlesztettem tovább.

Egy év kemény munka után született meg az első világra szóló siker: az 1996-os berlini gasztronómiai olimpián tíz aranyérmet akasztottak a nyakamba. Ebből később Guinness-rekord is lett. E siker után sem tettem mást, csak dolgoztam és dolgoztam, és jöttek a sikerek: szakmai, nem szakmai elismerések egyaránt. Én ekkor úgy éreztem, kiderült az ég felettem, elvonultak a sötét felhők a fejem fölül, és már „hivatalosan” is elkezdtem dolgozni. Keményen, kitartóan mind a mai napig: nem lettem hűtlen szeretett hivatásomhoz. Ma is boldogan mondom: a szakmám az életem.

1961-ben nősültem, feleségem Bencs Margit cukrász. 1964-ben született fiunk, Lajos, Egerben fogorvos. Két drága unokánk van: Kristóf és Lili. Sikeres pályafutásomat családomnak, elsősorban feleségemnek köszönhetem, aki jóban-rosszban mellettem van.
Hobbim a zenehallgatás, lemezek gyűjtése és a kortárs képzőművészet. Mindkét hobbim segíti a munkámat: a zene szeretete karbantartja/megörvendezteti a szívemet-lelkemet, a képzőművészet szeretete pedig a vizuális látásomat segíti a munkámban.
Már több, mint húsz éve cukrászati artisztikával foglalkozom. Ez alatt az idő alatt a moszkvai Eszterházy cukrászda belső dekorációját készítettük el két segítőtársammal: Herczeg István grafikusművésszel és Sebők Sándor cukorcsiszoló mesterrel, akik a mai napig is segítik az álmaim megvalósítását. Majd elkészült Egerben – három év alatt – a Kopcsik Marcipánia, amely 2005. július 7-én nyílt meg. Azonban volt még egy nagy tervem: Eger barokk város lévén úgy gondoltam, jó lenne elkészíteni egy barokk szobát, amelyben a parkettától a csillárig minden tárgy cukorból készül. 2008-ban, újabb hároméves munka után át is adtuk ezt a szobát.”

Kopcsik Lajos
mestercukrász

Eger Város és szülővárosom, Sajószentpéter díszpolgára

1941-ben születtem Sajószentpéteren. Általános iskolai tanulmányaimat befejezve 1955-ben cukrásztanuló lettem Smida Pál mestercukrásznál, akitől azonban bevonták az iparengedélyt, így 1956-ban jelentkeztem a Borsodi Vendéglátó Vállalathoz, ahol Csányi László lett a mesterem.

Tanulmányaimat 1959-ben kitüntetéssel végeztem, akkor kaptam meg a Belkereskedelem Kiváló Tanulója címet. 1962-től üzemvezető-helyettes, majd 1964-től vezető lettem a Borsodi Vendéglátóipari Vállalat cukrászüzeménél Kazincbarcikán. 1963-ban sikeres mestervizsgát tettem, 1977-ben vendéglátó-ipari szakérettségit szereztem.

1960-tól részt vettem minden jelentős megyei és országos szakmai versenyen, ahol a munkáimat a zsűri minden alkalommal első díjjal jutalmazta.

1970-ben a Szakácsegyesületek Világszövetsége 14. Kongresszusának tiszteletére Országos Szakács- és Cukrászművészeti Kiállítást rendeztek Budapesten, amelyen munkáimmal első díjat szereztem, és megkaptam a Világszövetség Ezüst Serlegét. 1970-ben Mestercukrász kitüntetésben részesültem.

1974-ben a WIKA – bécsi cukrász-szakács – versenyen aranyérmet szereztem.

1977-ben a Salon Culinaire Mondial bázeli világkiállításon aranyérmet nyertem, a munkáimról készült fotók pedig bekerültek a svájci szakmai „Aranykönyv”-be.

1977-ben és 1982-ben Prágában a Gastro Prag nemzetközi szakmai versenyen aranyéremmel jutalmazták a munkámat. 1986-ban az Expo Gast 86 világbajnokságon Luxemburgban egyéni- és csapatversenyben aranyérmet kaptam, a cukrászszakmában nem hivatalos világbajnok lettem. 1987-ben a Szolgálat a Magyar Gasztronómiáért című kitüntetést vehettem át.

1988-ban Frankfurtban a Szakácsolimpián a Magyar Nemzeti Csapat tagjaként aranyérmet és Oscar-díjat kaptunk. Az 1989-ben alapított Venesz József-díjat – amelyet a Magyar Cukrászok és Szakácsok Szövetsége alapított, s amely a legnagyobb szakmai kitüntetés – elsőként vehettem át. 1988-ban családi okok miatt Egerbe költöztem. Itt a Panoráma Szálloda és Vendéglátó Vállalat cukrászüzemét vezettem, majd a Marcipán Cukrászda, később a Kopcsik cukrászda vezetője lettem. Pályafutásom során mindvégig támogattam és segítettem újabb és újabb cukrásznemzedékek szakképzését, nevelését. 1996-ban a berlini olimpián tíz munkával indultam és tíz aranyérmet nyertem. Ilyen még nem fordult elő az olimpiák történetében.

1997-ben Karlsruhe-ban négy aranyéremmel díjazták munkáimat. 1997-ben Heves megye bemutatkozott Hollandiában, és a rendezvény keretein belül szakmai kiállítást és bemutatót rendeztek munkáimból. 1997. augusztus 20-án átvettem a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét.

Az 1997-ben kiadott Oscar díjasok című könyv társszerzője voltam. 1998. augusztus 20-án Heves megyéért kitüntető díjat kaptam. Az 1998-as luxemburgi Gasztronómiai Világbajnokságon hat arany-, három ezüst- és három bronzéremmel jutalmazott a zsűri. 1998 novemberében Díszoklevelet kaptam Eger Megyei Jogú Város polgármesterétől, majd 1999. augusztus 20-án a Díszpolgári címet. 2000-ben a Magyar Televízió a Millenniumi Mesék című sorozatában portréfilmet készített rólam. 2001-ben bekerültem a Guiness-rekordok könyvébe a három és fél négyzetméteres cukorból készült fali képemmel, valamint a berlini olimpián nyert tíz aranyéremmel.

2002-ben újabb portréfilm készült rólam, valamint a Pro Turismo-díjat vehettem át. 2004-ben önálló kiállításom volt Stockholmban, melynek során a közönség előtt is dolgoztam. 2005. július 7-én megnyílt Kopcsik Marcipánia Egerben, és a Német Szakácsszövetség arany életműdíjjal tüntetett ki. 2005-ben az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend tagja lettem.

2006-ban a Magyar Cukrász Iparosok országos Ipartestülete kiadta a munkásságomról szóló A cukrász című könyvet Még ebben az évben megkaptam az Eger Csillaga emlékplakettet, és Kazincbarcika főterén felavatták azt a márványtáblát, amely Kazincbarcika Csillagává emel. 2006-ban ezen kívül megkaptam a Heves Megyei Príma-díjat, majd 2007-ben az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend Nagy Aranykeresztjét, valamint megkaptam a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét. 2007 szeptemberében szülővárosomban, Sajószentpéteren is Díszpolgárrá avattak.

Munkáim megtalálhatók: Ausztriában, Németországban, az USA-ban (Hillary Clinton-nál), Hollandiában, Horvátországban, Svédországban, Oroszországban (többek között II. Alekszij pátriárka gyűjteményében és az ortodox egyházi gyűjteményben is); illetve Egerben, a Város-háza dísztermében (Magyarország és Eger címere), az Offi-házban (a Guiness-rekord cukorkép) és – természetesen a Kopcsik Marcipániában (kb. 120 díszmunka).